10 éves kihívás a Zsolakával
Hallottál már a #tenyearschallenge-ről? A magyarul 10 éves kihívás néven futó őrület lényege, hogy önmagunkról megosztunk egy mostani és egy 10 évvel ezelőtti fotót, majd kiposztoljuk a közösségi médiára. Elindult azonban egy sajátos irány, ahol az emberek természeti képek megosztásával mutatják be, milyen szörnyű hatással jár a globális felmelegedés és a környezetszennyezés.
Szerencsére Magyarországon is egyre többen érzik úgy, hogy cselekedni kell a Föld megmentéséért. Egy felmérésből kiderült, hogy öt magyarból négynek annyira fontos a globális felmelegedés elleni küzdelem, hogy saját eszközeivel is igyekszik érte tenni. Emellett számos cég – akár multinacionális, akár startup, akár kkv szinten – elkezdte kijelölni saját környezetvédelmi politikáját a szervezeten belül, hozzájárulva így a fenntartható jövőhöz.
A pazarlás az egyik legnagyobb gond
Társadalmi szinten jelenlévő probléma, hogy sokszor azt is kidobjuk, ami még használható – nem véletlenül szeretné betiltani a műanyagszatyrok használatát az Európai Unió. A pocsékolással az a valódi baj, hogy duplán visszaüt. Egyrészt a természettel szúrunk ki vele, másrészt saját magunkkal is, hiszen minden elhajított zacskóval a pénzünket is kidobjuk az ablakon. Vetítsük ezt a példát most egy nagyvállalatra: Az építkezésen teljesítő ipari járművek abroncsai legtöbbször idejekorán vállnak hulladékká. Ezek a gumicserék óriási kiadást jelentenek a cégek számára, míg az élővilágnak pedig hatalmas terhet.
Tegyünk együtt a pazarlás ellen
Mi a Zsolakánál azon dolgozunk, hogy összekössük a költséghatékonyságot a hasznossággal. Az általunk optimalizált módszerrel ökonomikussá tesszük a Te vállalatod működését is. Kiemelt figyelmet fordítunk az abroncsok kopásának mértékére, felújítjuk a kopottnak hitt abroncsokat, ezáltal megnő az élettartam. Egy mondatban tehát, csökkennek a költségek és csökken a károsanyag-kibocsátás is.
Vedd fel a kapcsolatot velünk, hogy céged megfeleljen a környezetvédelmi előírásoknak és megszabaduljon a felesleges többletköltségektől. Szóljon erről a következő 10 éved.