Logisztika a mezőgazdaságban – megfelelő gumiabronccsal a sikerért

A mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó logisztikai folyamatok precíz tervezést és pontos végrehajtást követelnek meg. A szállítás nagyban függ a gumiabroncsaid állapotától, épp ezért fontos, hogy mindig olyan állapotban legyenek, amivel meg tudnak felelni az előre meghatározott céljaidnak. Mire kell odafigyelned?

A gumiválasztás nem egyszerű, hiszen minden típusnak megvan a maga előnye, illetve hátránya. Földmunkagép esetén például az útviszonyokhoz, szállító jármű esetén pedig a teherbíráshoz és a távolsághoz érdemes igazítani döntésedet. Jobb, ha már jóval a termelés, aratás és a szállítás elindulása előtt felkészülsz.

DOT-szám

Új év, új gumivásárlás? Sokan az úgynevezett DOT-szám alapján keresgélnek. Mi ez? Az abroncs külső oldalán található 4 karakteres jelölés, melynek első fele a gyártási év hetét, második fele pedig magát a gyártási évet adja meg. A közhiedelemmel ellentétben nem feltétlen a legfrissebben legyártott modellek jelentik a legjobb megoldást, hiszen ha nincsenek használatban, akár több évtizedig is megtartják minőségüket.

Sokkal fontosabb, hogy minden szezon előtt – és persze utána is – egy szakemberre bízzuk az átvizsgálásukat, mert lehet, hogy az elhasználódottnak tűnő darabok még kibírnak egy utolsó idényt. Ez nemcsak gazdaságosabb megoldás, de környezetbarát is, ráadásul a hozzá értő személy minden alkalommal olyan gumit fog ajánlani, ami a legmegfelelőbb számodra. Egy olyan helyen például ahol, nagy esély van defektre, jobb tömör (szuperelasztikus) gumit választani.

Ellenőrzés/Szervizelés

Akár a tavalyi abronccsal, akár egy jól megválasztott újjal indulsz neki az idei évnek, fontos a folyamatos ellenőrzés. Ezzel már előre be lehet lőni a gumicsere legoptimálisabb időpontját, illetve a sérült abroncsok hibáinak javítása is a lehető legrövidebb idő alatt megtörténhet. Szerencsésebb olyan partnert keresni, aki helyszíni szervizelést is képes vállalni, mert ebben az esetben a defekt, vagy hasonló hiba miatt kieső termelés és szállítási idő jelentősen csökken.

Szállítás

Távolság, szállított tömeg és útviszony – nem, ez nem egy fizikai dolgozat kérdésének kezdete, hanem fontos szempontok, amiket figyelembe kell venned. Egy mezőgazdasági rövidtávú pótkocsira és egy tehergépjárműre logikusan nem vehetsz egyforma kerekeket. Az előbbi valószínűleg nehezebb terepeken gurul, például föld-, vagy erdei úton, esetleg kavicsokkal kialakított ösvényeken, amihez, mint már említettük a tömör változatok kellenek.

Mi a helyzet a távolsági szállítójárművekkel? A Continental által gyártott IC 70 radiál abroncsok például remek megoldást nyújtanak, hiszen olyan gépekre fejlesztették ki, melyek relatív nagy sebességgel nagy távolságokat tesznek meg.

Abroncs beszállítót keresel? Vagy épp meglévő gumijaidat ellenőriztetnéd? Esetleg további információkat szeretnél, hogy mezőgazdasági termelésedet optimalizáld egy jól választott abronccsal? Keress minket, mert cégünk, a Zsolaka már több mint 25 éve azon dolgozik, hogy a legjobb megoldásokat nyújtsa ügyfelei számára. Mezőgazdasági gépekhez, például logisztikai-, rakodási-, építő gépekhez, széles választékot kínálunk, és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat is (pl.: helyszíni szerelés préssel) ellátjuk.

Kapcsolat

Zsolaka Kft.

Nyitvatartási idő:Hétköznap: 7:00 – 17:00 –ig (műhely 16:00

Központi postacím:2049 Diósd, Homokbánya u. 74. Pf. 15.
Központi telefonszámok (Törökbálint):06-1-886-70-34
 06-20-944-57-93
 06-20-938-64-69
Központi e-mail cím:info@zsolaka.hu