Minden, amit a gumiabroncs mintázatok fajtáiról tudnod kell

Miből is áll egy ilyen mintázat? Tömören a futófelületből, valamint a megjelenő árkokból tevődik össze, ezek aránya és kialakítása adja ki az adott mintát. A futófelület az a rész, ahol a gumi hozzáér az úthoz, míg az árkok a gördülési ellenállás csökkentésében játszanak szerepet.

Létezik természetesen olyan abroncs is, melyen nem találsz árkot, bemélyedést. Ez maximális tapadást tesz lehetővé, használják targoncáknál is, de a Forma-1-ben is megjelent, ez az úgynevezett „slick” gumiabroncs.

Azonban sokkal gyakoribbak a különféle mintás gumiabroncsok. A mély árkos gumik kis gördülési ellenállással bírnak, és könnyedén lehet őket kormányozni, azonban kisebb a fékezési hatékonyságuk. Megtalálod őket személygépjárműveken, valamint teherautókon egyaránt.

A bordázott abroncs ezzel szemben főleg betonozatlan utakra készült. Megtalálod mezőgazdasági, valamint ipari munkagépeken, de teherautókon, vagy nehézgépeken is. Főleg terepen teljesít jó szolgálatot, hiszen segítségével jobban vezethető a jármű és a fékezés is könnyebb, valamint a gördülési ellenállás is magas.

zsolaka-blog-05-2

Léteznek olyan szituációk is, ahol a gumin egyaránt szükséges a bordázás és a mély mintaárok. Ez azoknak a járműveknek hasznos, melyek egyaránt közlekednek betonon, valamint földúton is. Természetesen könnyen felismerhető ennek a „hibrid” típusnak a gyengesége, miszerint kevésbé hatékony terepen, azonban jobban tapad az aszfaltos úton, mint a bordázott típus.

Végezetül essen szó a széles mintaárokkal rendelkező gumiabroncsokról is. Ezt főleg homokos terepre gyártották, hiszen itt teljesít legjobban. Jó a tapadás és a fékezhetőség, bár ez függ az időjárási körülményektől is, hiszen a homok egy felhőszakadásban könnyen sárrá alakul, mely rögtön módosítja a szituációt.

Jól láthatóak a különbségek személygépkocsik, tehergépjárművek és ipari járművek abroncsai között. Mi a Zsolakánál kizárólag utóbbiakkal foglalkozunk, immáron több, mint 26 éve. Specializáltuk magunkat az ipari abroncsok piacára, így nálunk garantáltan minőségi gumikhoz jutsz, melyek ráadásul tartósak is, így nem termelsz felesleges hulladékot, ezzel pedig a környezetet is véded.

Fordulj hozzánk, a legzöldebb professzionális ipari gumiabroncs szolgáltatóhoz: https://zsolaka.hu/rolunk !

Kapcsolat

Zsolaka Kft.

Nyitvatartási idő:Hétköznap: 7:00 – 17:00 –ig (műhely 16:00

Központi postacím:2049 Diósd, Pf. 15.